Kislányok a templom előtt

Amikor Manaliban voltunk, elmentünk egy hindu templomhoz, amit egy pici erdőben építettek fel (gondolom jó régen), fából. Az ajtaja olyan kicsi volt, hogy a magam 163 centijével szinte kétrét kellett hajoljak hogy beférjek.

A kislányok nagyon néztek minket, de nem mertek megszólítani sem, mosolyogni sem. Egy kis tétova ácsorgás után közelebb mentem hozzájuk, és leültem közéjük, amit először nem tudtak mire vélni, de aztán feloldódtak, kérdezgették a nevemet, megfogták a kezem, fotózkodtak velem, és mosolyogtak nekem ha én fotóztam őket. Alapvetően nagyon kis cukik voltak, és amikor eljöttünk akkor a kezemet simogatták, integettek, puszit küldtek.

Mini macsó

Amikor valakin már 12 éves kora előtt látszik a tehetség :-)

Johnsons Cafe

Manaliban van egy nagyon cuki kávéház, a Johnson's Cafe. Mivel nemrég voltunk Manaliban kirándulni, gondoltuk beülünk egy finom vacsorára, a hal igazán kedvelt és híres (és drága) étel a környéken, és ennek a kávéháznak a halételjei még a Lonely Planet könyvekben is benne vannak, hát akkor gondoltunk tényleg feltétlenül ki kell próbálni.

Maga a hely nagyon kellemes (nagyon nem Indiai) kicsit hippis és kicsit sznob egyszerre, az árak messze nem a földön járnak, de a hal tényleg finom volt. Ami nagyon megfogott az a kompozíció, ahogy az ételt elhelyezték a tányéron, itt Indiában ez szinte az első olyan hely, ahol valóban nagyon igényesen volt tálalva.


Az egész David ötlete volt, ő ilyen terv-bolond, még Chandigarhban jó előre informálódott a dologról, majd addig mondogatta a kiránduláson, amíg tényleg elmentünk ebbe a vendéglőbe. Csak egy apró insight, David és én teljesen ellentétesen gondolkodunk majd mindenről a világon, és ott van harmadiknak a főnököm, aki egy harmadik ágon van gondolkodás szempontjából, így aztán igazi jó kis csapatot alkottunk mi hárman.

És végül a vidám halas szalvéta:

Kullu es Dusshera

A Szeptember-Október hónap Indiában a fesztiválok ideje, amikor a hinduk tíz napig ünnepelnek, böjtölnek, ceremóniákkal és rituálékkal, annak a megünneplésére, hogy Rama Isten győzedelmeskedett Ravana démon fölött. A Dusshera annak az ünneplése is, hogy Durga Istennő legyőzte a Mahishasura nevű gonoszt, ezért az egész ünneplés tulajdonképpen a jó győzelme a rossz fölött.

Van egy kis városka, Kullu, ahol nagy hagyománya van a Dusshera ünneplésének, ezért elmentünk megnézni hogy miről is van szó tulajdonképpen. Fotóriport alant.

A szent állat az szent állat: tehén a tömegben

Mi egy ház tetjéről néztük végig a felvonulást, iszonyú tömeg volt, és sokat Isteneket cipeltek a vállukon, például az esernyő kinézetű cucc alatt egy Isten ücsörög:

Ezt nevezem tömegnek:

Az Isteneket és az ünnepeket a katonák is egyformán tisztelik és ünneplik, ezért aztán nagyon sok katona felvonulás volt:

Érdekes módon a vattacukor mindig nagyon pink (még nem próbáltam, de fogom!):

A felvonulás nagyon zajos és hangos (mint minden itt Indiában), ezért rengeteg zenekar meg hangszeres muksó volt:

Vonulnak az Istenek; két csávó a vállán tartja, az oldalsó kettő pedig egyik oldalról a másikra billegeti. Először azt hittem részegek, de aztán a főnököm azt mondta, hogy ez a billegetés azt jelzi, hogy táncolnak az Istenek. Mondjuk szerintem attól még lehet hogy valamit felhajtottak a csávók mielőtt beálltak hordárnak...

Az egész ünnepség nagyon békés volt, nem csoda, hiszen rengeteg rendőr volt mindenhol:

Az Istenek vonulására mindenki nagyon kiváncsi volt:

Tényleg mindenki látni akarta a felvonulást, ezért mindenhonnan emberek kukucskáltak, nyomakodtak, gyúródtak:

A koldulás mint életforma

Hát ez meglehetősen aktuális téma errefelé, sehol annyi koldust még nem láttam mint Kolozsváron és Indiában.

A gyerekek különösen korán rákapnak a dologra, némelyek azért mert kényszerítik őket, némelyek azért mert nincs jobb ötletük, némelyek viszont iparként űzik a kiteszem-a-kezem-a-gazdag-turistáknak dolgot.

Félreértés ne essen, szakad meg a szívem amikor pici, sovány gyerkőcöket látok egy-két rúpiáért kunyerálni, pláne ha szemmel láthatóan éhesek és fáradtak, de nagyon sokat foglalkoztam a témával itt, és a dolog nem egyszerű. Olyan gyerekek is vannak, akik a koldulást választják az iskola helyett (ami ingyen van), és ha sok turista ad nekik, akkor megélnek belőle, és ha megélnek belőle, akkor egész biztosan nem látják be, hogy miért lenne fontos tanulni. Felnőttkorukra pedig koldusok maradnak, vagy beállnak riksa-sofőrnek, és tíz-húsz rúpiáért kövér középosztálybeli embereket furikáznak kemény fizikai munkával.

Mit lehetne tenni? Hát a koldusgyerekek esetén mindenképpen az oktatás lenne a megoldás, hogy legalább esélyük legyen egy jobb (vagy legalább valamilyen) állást szerezni. A fiatal felnőttek esetén szintén az oktatás lenne a megoldás, párosítva egy üzleti vagy valamilyen szakmai képzéssel. Biztos vagyok benne hogy vannak alapítványok akik a kis vállalkozókat segítik elindulni a pályán, és Indiában jól működnek a kis vállalkozások.


A kis koldusgyerek a fotón nagyon tipikus eset, a tekintete kifejező, ahogy tartja a kis kezét kéregetni, ahogy az ember szemébe néz, nincs az kőszív ami ne esne meg rajta. Kis tapasztalat és megfigyelés kell ahhoz hogy az ember észrevegye, kicsit álszent a gyerek. A ruhája jó minőségű és viszonylag tiszta, szóval nem az éhenhalás széléről kunyerál. Ez az a gyerek tipus, akinek iskolában van a helye, hogy ne koldulja végig az életét.

De azért mondjuk nagyon sajnálom őket, nehéz elsétálni a nyomor mellett, ezért adtam neki egy rágót, aminek kicsit örült, de mutatta, hogy talán egy ciginek jobban örült volna. Hány éves lehet a gyerek? Hat, hét?

Cukornád juice

Az egyik legfurcsább ital amit ittam, az utcán készítik (vakmerő lettem), cukornád csöveket nyomnak bele egy nagy darálóba, sokszor egymás után, amíg a lé ki nem jön teljesen, és maga a cukornád cső tökszáraz nem lesz.

A kipréselt lé nagyon édes és nincs meghatározott íze, kicsit olyan mintha két marék cukrot feloldottunk volna egy pohár vízben. Vagy egy kicsit olyan mintha folyékony cukrot innék :-)

Helyzetjelentés félútról

Tegnapelőtt ránéztem a naptárra, és azt írta, hogy Október, és hirtelen meglepődtem, hogy mennyire eltelt az idő azóta, mióta Augusztust írt a naptár Hirtelen belém ötlött, hogy milyen régen volt az amikor a ruháimat géppel mostam, a vizet a csapból ittam, és egy kis nagyváradi kávéház teraszán arról próbáltam valakit meggyőzni, hogy India nagyon különleges hely és hogy jó lesz nekem itt.

Jó lett nekem itt.

És akkor lássuk a profán dolgokat, nagyon tömören. A kaja ugyanolyan jó, az utazás ugyanolyan nehéz, az emberek ugyanolyan kedvesek, az idő egy kicsivel hűvösebb (vagy inkább kevésbé fullasztóan meleg), és a munka is ugyanolyan érdekes mint volt.

Mi változott?

Egyet ragadnék ki. Eddig sem voltam nagyon helyhez kötött, de mióta itt vagyok, az emberek hozzá(m)állása és felfogása miatt sokkal flexibilisebb lettem. Le kell tegyek egy vizsgát ami az egyetemhez fog kelleni, de mire regisztraltam volna, beteltek a helyek Delhiben. A legközelebbi tesztközpont Pakisztánban van (ez ugy kihúzva mert nincs vízumom), a következő legközelebbi pedig Mumbaiban van. Úgyhogy Mumbaiba megyek vizsgázni - ez egy 24 órás vonatozást jelent. De az itteniek egy percig sem gondolkodnának hogy mit csináljanak, hiszen ha le kell tenni a vizsgát, akkor nincs mese. Úgyhogy tegnap regisztráltam, megvettem a vonatjegyet, December 1.-én utazom Mumbaiba...