Rock Garden

Hát akkor a közepébe vágok, a tegnapi fosásroham miatt nem lett volna jó ötlet kirándulni menni, pedig nagyon készültünk rá. Nagyon összebarátkoztam egy orosz sráccal, és megszervezte hogy megvárjanak engem is, és nagyon készültem rá, aztán közbeszólt a természet egy hasmenés formájában és bumm odalett a hétvége. Igazából az oroszokkal jövök ki a legjobban - ki gondolná - de most ez a poszt nem a helyes szőke orosz fiúkról szól, ezért aztán inkább visszatérek az eredeti témához.

Szóval a hétvégét Chandigarhban töltöttem, és volt egy srác, David, aki múlt héten végig náthás volt, ezért aztán ő sem ment kirándulni, és úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a híres Rock Gardent megnézni. A kertet Nek Chand hozta létre, titokban, 1957ben, és teljes mértékig szemétből, újrahasznosítható és eldobott cuccokból van felépítve. Első nekifutásra WTF, de ha jobban belegondolok, akkor egész érdekes koncepció és megvalósítás. Jöjjön a fotódokumentáció.

Kezdjük a kajával: a neve Bedmi puri with sabzi. Gondolom ehhez sokat nem is kell hozzáfűzni...

Táncoló (?) lányok (?) a csempefal előtt

Ez gondolom nőket akar ábrázolni, és úg néz ki, mintha a ruhája törött karperecekből lenne:

A szooknyából ítélve ez is nőt ábrázol, de az arckifejezést még nem tudtam megfejteni:

Kis pocakos szobor csempe-öltözékű követői között:

Majmok. No comment.

A csempe a menő ruházati cikk:

Egy félórás zuhogó eső után vártuk hogy át tudjunk mászni a pocsolyán, és akkor láttam meg ezt a kis cukiságot (a gyereket) úgyhogy gyorsan lencsevégre kaptam:

A jegykiadó ablak, ahol minden száz éven felüli ember ingyenjegyet kaphat. De ha valaki még csak 99, akkor biza jegyet kell vennie! Nem aprózzák el...

Csempekacsa csempefalon köelefántok között - idilli kép:

A helyiek néha megállítanak minket hogy fotózkodjunk együtt, és hát David elég feltűnő jelenség volt, ezért a kiscsajok körbevettek minket - tisztára mint valami celebeket:

Errefelé giga-hangyák vannak, és ha az ember nem figyel, 20 másodperc alatt bokától nyakig másznak fel:

Falusi ház útközben a Rock Garden felé:

A narancsdaráló csávó egy perc alatt kézít friss narancslevet, amit elvitelre is lehet kérni, és akkor műanyag zacskóba önti, beköti a száját, és lehet is vinni. Hasonlóan a tejet is árulják így kimérősen, zacsiban:

David, akiben fotós-lelkitársra leltem:

Ej, azok a kulturális különbségek

Mielőtt kijöttem Indiába volt egy kulturális felkészítő konferencia, egy kétnapos AIESECes cucc ahol elvileg felkészítettek minket arra, mi várhat ránk egy nagyon idegen kultúrában. Azért mondom hogy elvileg, mert gyakorlatilag nagyon nehéz tényleg felkészíteni az embereket erre, és így utólag visszagondolva nagyon sokminden kimaradt, praktikus információk (pl. tampon...), amik megkönnyítették volna a dolgokat.

Tudom én, hogy az egész külföldi gyakorlatnak pont az az egyik lényege, hogy az ember hogy tud helytállni ha kiszakítják a megszokott környezetéből és átteszik egy másik kontinensre, de azért a között, ami elhangzott a konferencián, meg a között, ami itt várt rám még vannak egyéb stádiumok is. Na de nem panaszkodni akarok, ha lesz alkalmam rá, akkor én másképp készítem majd fel az embereket a külföldi tartózkodásra.

Szóval vissz a konferenciához. Két napon át mindenféle helyzetgyakorlaton meg szimuláción meg beszélgetésen vettünk részt, és az egyik ilyen csoportmunka lényege az volt, hogy Afrikába megyünk gyakorlatra, ahol egy iskolában dolgozunk, és az egyik családhoz meghívnak vendégségbe. Szemtanúi vagyunk ahogy az egyik gyereket megverik, azért, mert valamit ellopott valahonnan (édességet vagy ilyesmit, nem a Mona Lisat) és ez nagyon felháborít minket, mert a mi világunkban nem verik így a gyereket (legalábbis sok helyen szerencsére nem verik így a gyereket). Na de a lényeg az, hogy nagyon felháborító a dolog, és ki mit csinálna.

Sokféle válasz született, többek között olyanok, hogy megpróbálnánk elmagyarázni az apának, hogy rossz amit tesz, vagy egyszerűen elmondani, hogy nálunk ez nem egy jó dolog, vagy nem tenni semmit, mert nem a mi dolgunk, vagy szólni valami gyámügyi szervezetnek. Én a magam részéről nem nagyon tudtam állást foglalni. Egyrészt a lelkem nem hagyná, hogy közömbösen elmenjek a kérdés mellett, másrészt viszont szabad beleavatkozni egy másik kultúrába? Lehet, hogy ha azt a gyereket nem verik meg egy kicsit mert lopott, akkor később nagyobb dolgot fog lopni; így hogy megverik talán megérti hogy van amit nem szabad. Nyilván ha minden héten kikap, akkor sokat nem ér ez a teória.

Ezért aztán végül amellett foglaltam állást, hogy egyszerűen elmesélném, hogy a mi országunkban, a mi kultúránkban másképp működnek a dolgok, és hogy nálunk a verés mit jelent, és hogy alkalmazzák, de nem próbálnék meg arra utalni, hogy ezt az ők kultúrájában is ugyanúgy kellene alkalmazzák, mint nálunk.

Szóval hol van a határ, meddig lehet beleszólni egy másik kultúrába? Nagyon sok emberjogi szervezet van, az egyik leghíresebb az Amnesty International, és ha valamelyik nagy nonprofit szervezetnél, akkor náluk biztos szívesen dolgoznék, egész egyszerűen azért, mert hiszek az emberi jogokban és abban, hogy mindannyiunknak joga van a normális élethez. Ugyanakkor, ami nekem normális, egy más kultúrában élőnek hihetetlen lenne, és fordítva. Ez már csak ilyen.

Wagah Border

A múlt heti Amritsaros kirandulás egyik fénypontjaként elmentünk a pakisztáni-indiai határhoz megnézni egy rendkívül hazafias ceremóniát, amelynek során bevonják az zászlókat és másnap reggelig lezárják a határt. Ez minden napos tevékenység, sőt, amolyan hazafiasság-szimbólummá nőtte ki magát, a környékbeliek amikot tudnak kimennek megnézni a cuccot, de India más részeiről is jönnek az emberek, buszokkal, napokig utaznak, hogy eleget tegyenek a haza hívó szavának.

Mi egy shared taxival mentünk, ami azt jelentette, hogy egy fickó a jeepjével kivitt minket, és visszahozott. És azt is jelentette, hogy a fickóval együtt 13-an ültünk a kocsiban, ami nagyjábl 7-8 helyes lehetett (az ülések számából ítélve). Nem hiszem hogy valaha életemben ültem olyan kocsiban, amiben ennyien voltak, de ugye amit az ember túlél az mégiscsak erősebbé teszi, úgyhogy gondolom a következő lépés az lesz, hogy egy osztálynyi emberrel kell majd egy trabant méretű kocsiba bezsúfolódni.

Maga a határ egy - itteni viszonylatban - szép kapuval van elhatárolva, ahol ilyen tribün-szerúségeken összenyomul a nép, tapsol és őrjöng amikor kell, és csendben van amikor meg azt kell. Van egy hoppmester-féle fickó, aki jelt ad, és akkor mindenki tapsolni kezd, meg átszellemülten "hindusztán"-t kiabál. A pakisztázni részen mondjuk inkább "Pakisztánt"-kiabálnak, de ott kevesen vannak, ezért az ő hangjuk kicsit belevész a hangzavarba.

Van egy VIP részleg, ahová a külföldiek meg a nagyágyúk ülhetnek, és mivel én külföldi vagyok, nyugodta odaülhettünk, és egyrészt közelről láttuk a ceremóniát, másrészt meg nem kellett másik ezer emberrel képletesen megverekedni azért, hogy láthassuk a vonulást. Nem gondoltam volan régen, hogy a román útlevél meglobogtatása VIP kapukat fog előttem megnyitni...

A ceremónia egy kicsit zúrzavarosnak tűnt, irtó magas katonák meneteltek fel-le, ki-be nyitogatták a kaput, majd kezet fogtak a pakisztáni kollégákkal, és visszameneteltek a sajátjaikhoz. Egyszercsak mind odarohantak a kapuhoz, leengedték a zászlókat, és mindenki szépen hazament.

A kifelé vezető úton sikerült egy kép erejéig megragadni az egyik nagyfickót, illusztrációk alant.

Szintén kifelé menet lettem figyelmes három iskolai egyenruház kislányra, akik kuncogva követtek, de megszólítani nem mertek. Rájuk mosolyogtam, és itt elindult a lavina. Kezdtek kérdezgetni hogy mi a nevem, hol lakom, mit csinálok Indiában, hogy tetszett-e a ceremónia, és ahogy haladtunk kifelé egyre többen lettek. A végén már kb. harminc egyforma kislány vett körül, az egyik kezet akart fogni, erre a másik huszonkilenc is felbátorodott, és mindegyikkel kezet kellet fognom, kicsit úgy éreztem magam mint valami feltörekvő celeb tinisztár akit körülvesznek az újdonsült rajongók. A kézfogások után eltűntek a kislányok, és öt perc múlva egy turbános csávóval tértek vissza, és mindenképpen azt akarták, hogy beszélgessek vele. Kiderült, hogy ő a tanárjuk, és iskolai programként gyakran kijönnek megnézni a határ lezárását. Az egyik kislánynak eszébe jutott, hogy menjek már be hozzájuk órára, a másik azonnal hozzátette, hogy menjek el hozzájuk haza vacsorázni, amihez a többiek is csatlakoztak, és kezdték mondani, hogy mi mindent csinálhatnék még. Nem mondom meghatott a lelkesedésük, de azért nemet mondtam, egyrészt mert Vasárnap este volt és előttünk állt még egy öt órás buszozás echte helyi járaton, másrészt meg a főnököm kezdte unni a celebségem, ezért aztán visszamentünk a soförhöz és elindultunk vissza a városba.

Következzen a képes krónika.

Menetelés, kézfogás, balra arc, és nyomás vissza.

A soförünk, aki nem átall 12 embert benyomorítani az autójába és egy órán át zötyögtetni őket a gröngyös hindu utakon.

A főnök

Egy nagy tábla ami aláhúzza, hogy a világ legnagyobb demokráciája. Talán zárójelbe odaírhatták volna azt is, hogy a világ legnagyobb bürokráciája is egyben.

Azt hiszem ezek után jogosan gondolom magamról, hogy túl alacsony vagyok:

Szigorú tekintet, kemény munka, éljen a haza

A zászlóleengedés:

Nagyon lelkes helyiek

Ujjongó tömeg az indiai oldalon

Munkaruha

:-)

Bevetésre készen: indulhat a menetelés, kézfogás, menetelés

Hasmenés reloaded

Megdőlni látszik a teóriám miszerint immunis lettem az Indiai hasmenésre, ugyanis ma újra belém költözött valami, ami csakis folyadék formájában hajlandó távozni, félóránként, és minden új jövevényt folyadékka alakít és azonnal WCre kényszerít.

Mondjuk ez lehet a tegnapi vakmerőségem miatt, munka után beültünk (vagy inkább kiültünk) a piacra enni, és benyomtam öt momót valami piros cuccal megöntözve, és mellé desszertnek egy fél lábos noodle-t, aminek egy kicsit furcsa íze volt, de mivel az is csípős volt, az ízét három falat után már nem éreztem.

Úgyhogy a Smecta-Immodium-sok víz-banán felállás újra képben van, ha valakinek van jobb tippje, hálásan megköszönném.

Kiegészítés: Először arra gondoltam, hogy a szervezetem (még) nem szokta meg az itteni kaját, és hogy tartózkodnom kellene tőle, de aztán úgy döntöttem, hogy felveszem a harcot a bélrendszeremmel, és megmutatom én ki az úr a háznál. Eddig 2-0 az állás, de ez még csak a kezdet!

Amritsar by night

Lélegzetelállítóan szép volt!

A templomot körülvevő épületek:

Alig látszik, de én vagyok a képen:

A főnökkel:

Kár hogy a képek nem adják vissza a hangulatot, az illatokat, a hangokat:

Szigorúan lányoknak

A legnagyobb megdöbbenésemre Indiában nem ismerik a tampont. Tudom én hogy nem akkora téma, hogy a blogban kelljen tárgyaljam, és egyáltalán, nem egy szép téma, de rettenetesen meglepő. A tampongyártók kihagynak egy India méretű piacot? Nyilván vannak akik ismerik, látták külföldön, neten utánaolvasva kiderítettem, hogy azért itt-ott (értsd egy két városban, úgy mint Delhi, Mumbai) lehet kapni néhány helyen, de Chandigarhban azt sem tudják mi az.

Beszéltem egy itteni modern, jó családból származó velem egyidős lánnyal, és soha nem is hallott róla, nem is tudja elképzelni, hogy mi a pálya vele, de mindenesetre e lelkemre kötötte, hogy adjak neki belőle egyet hogy próbálja ki. Nyomozni kezdtem kicsit, utánanéztem a boltokban is, és sehol nyoma sincs.

Na és itt két dolog van. Az egyik a higiénia - ez egyértelmű. A másik a kultúra: aki nem szűzen megy férjhez, az nem is biztos hogy férjhez fog tudni menni (nyilván ez nagyvárosokban kevésbé van így, de falvakban nagyon), és nem akarnak kockáztatni a tamponozással.

Ennek utána kellett volna olvassak mielőtt bevetem magam négy hónapra a - nagyon furcsa - betétek világába.

27

Ennyi napja vagyok itt. Következzen egy rövid, nem túl érzelgős számadás.

Nos, a hasmenés-hányás alábbhagyott, sőt, tulajdonképpen ma úgy keltem fel, hogy nincs is semmi bajom. Elővigyázatosságból csak fekete csokit és banánt reggeliztem, de azt hiszem délben megpróbálkozom valami tartalmasabb kajával, hanem semmit nem fogok tudni produkálni a mellékhelyiségben.

Milyen az ember? Nagyon gyakran elkövet egy hibát, annak ellenére, hogy előre tudja, hogy utólag azt fogja gondolni, hogy hiba volt. Ilyen az, amikor a vendéglőben kihozzák a forró pizzát, az ember azonnal ráveti magát, pedig tudja hogy lángol, aztán megégeti a nyelvét, és bánja, hogy miért nem tudott várni (tudom hogy ez a populáció nagy részére nem biztos hogy jellemző, de rám nagyon). Aztán következő alkalommal megfogadom, hogy várok amíg hűl egy picit, de amint elém rakják a gőzölgő finomságot, megint nekiesek, megint megégetem magam, megint megfogadom hogy majd következő alkalommal, és így tovább.

Úgyhogy azt hiszem ma ebédre talán momót vagy parantha-t fogok enni a piacon, pedig lehet, hogy holnap újra a banán lesz a legjobb barátom, de én hiszek a természetes kiválasztódásban, és már tényleg nagyon éhes vagyok.

Egyéb egészségügyi dolgok most szünetelnek, nem szakadt le újabb körmöm, nem csaptam oda magam sehová, nem horzsoltam meg magam sehol. Egy lépcsőn való lesuhogást leszámítva, de annak saját kis sztorija van, és végülis semmi bajom nem lett.

Az időjárás nagyjából változatlan, bár esténként egy fokkal tűrhetőbb, nappal elég meleg van. Volt pár igazi monszunos nap, zuhogó esővel, ötezerszeres páratartalommal, tűző napsütéssel, de már két-három napja stabilan negyven fok van, eső nélkül. A szauna-effektus mondjuk csökkent, de pótolom gőzkabinozással.

Mivel egy fitneszteremben dolgozom, ezért heti négy-hat alkalommal sportolok, és ez egyelőre úgy néz ki nagyon jót tesz. Már kezdtem jógát tanulni, egy kis kickboxot (Levi büszke lenne rám – bár nem tudom olvassa-e e blogom), sőt, súlyzózom is rendszeresen (nyilván kicsi súlyokkal). A múltkor az egyik tréner – nagyon pontosan – megállapította, hogy a felkarom alsó részén (tricepsz tájon) és a hasamon van egy kis diszkrét hájréteg, a sonkáim pedig egy kicsit khm hogyismondjam husik, ezért aztán a fejébe vette, hogy majd ő megreformál, és ezért heti 4-5 alkalommal gyilkol az edzőteremben. De legalább így van személyi edzőm, és a „jaj most nincs kedvem tornázni, ezért aztán inkább fagyizok egyet” jellegű kilengéseknek semmi esélyük velem szemben.

A lakás változatlanul icipici, a szobatárs változatlanul nagyon cuki, a többi gyakornokkal viszont közelebbről is megismerkedtem. Mondjuk az első igazi buli ahová én is elmentem azzal kezdődött és végződött (nagyon hamar), hogy belibbentem és köszönés helyett „gyorsan mondjátok meg, hol van a wc??”, ezért aztán nem biztos hogy olyan pozitív benyomást keltettem, de majd korrigalom a dolgot amikor nem lesz gyomorrontasom.

Ami jó hír, az az, hogy Vera Magyarországról tegnap megérkezett, sőt, úgy néz ki nem is fog messze lakni tőlem és így végre lesz még egy magyar a bandában. Apropó, a múltkor összefutottam két románnal, egy fiú meg egy lány, valahonnan Pitesti vagy Ploiesti kornyekerol, kb. egy hete érkeztek, és nagyon aranyosak, de azóta nem láttam őket.

Amritsar

Amritsar gyönyörű volt! Az egyik legszebb hely, ahol valaha jártam, a hangulata lenyűgöző, az épületek, az emberek, minden nagyon nagyon szép volt.

Éjjel, az esküvő után indultunk, echte indiai busszal, aminek az ablakaitól elkezdve a kerekeiig mindene zörög, zötyög, ráz, kicsit emlékeztet a régi régi otthoni buszokra. Amikor felszálltunk, még kevesen voltunk, aztán elszenderedtem, és amikor felébredtem, mindenhol emberek voltak, ültek, álltak, a székeken, a lépcsőkön, a székek között. Szerencsére én az ablaknál ültem, és a mellettem levő széken csak ketten ültek, úgyhogy okés volt.

Miután megérkeztünk (5 órás út után) azonnal a templom felé vettük az utunkat, nagyon türelmetlen voltam, mert láttam képen, és nagyon tetszett, de ez még sokkal szebb volt, mint amire számítottam. A cipőnket természetesen le kellett tenni, és kicsit aggódtam, hogy valaki lenyúlja, de nem, megvolt amikor órák múlva kijöttünk. A lábunkat is meg kellet mosni mielőtt beléptünk a templom területére, de erre nagyon nehezen vettem rá magam, mert előttem aznap már ezren megmosták a lábukat ugyanabban a vízben. Volt egy lyuk ahol folyt ki a víz, meg egy csapocska ahol folyt be, de akkor is.

Bent körbesétáltunk meg körbefotóztunk, aztán sorba álltunk hogy bejussunk a templomba. Mielőtt bementünk vettünk valami falevélbe csomagolt olajos cuccot, amit még nem sikerült pontosan megtudnom, hogy mi is pontosan, de majd kiderítem és kiegészítem a dolgot. Szóval a cuccossal a kezünkben nyomultunk másfél órát, majd bejutva egy csomó kis helyiségen végigmentünk, ahol imádkoztak és énekeltek, és egy hatalmas könyvből olvastak fel.

A falevélbe csomagolt cuccot odaadtuk valakiknek bent, akik a felét elvették, a másik felét meg visszaadták, és azt meg kellett enni, gondolom megszentelték.

Amúgy nagyon sokan fürödtek a templom előtti vízben, hogy megtisztuljanak testileg és lelkileg, de csak férfiak. A nők meztelenül kell fürödjenek, ezért számukra egy fa kabin van kialakítva, amiben nyugodtan megtisztulhatnak. Nagyon erős hite kell legyen az embernek, hogy abban a vízben nyugodtan megfürödjön - tudom, hogy ez sokaknak hitbéli kérdés, csak mondom.

A templomba este is visszamentünk, az egy másik sztori. Templomozás után pedig elmentünk a pakisztáni határhoz megnézni a határ lezárási ceremóniát, de az meg megint egy másik sztori, úgyhogy inkább jöjjenek a képek.

Ücsörgés a templom előtt

Színkavalkád

Mielott rakerdezne valaki, a fejemen a cucc egy polo, mert nem volt kendom, es kotelezo volt letakart fejjel maszkalni a templomban (ugyan ott adtak kendot, de azt mar elottem otezren a fejukre tettek es jobbnak lattam a poloval kombinalni)

A hölgy megkért hogy fotózzam le a babát - a holgy elvezte is, a baba kicsit unta a dolgot

Elképesztő mennyiségű szemét a sikátorban

Egy hires amritsari vendeglo konyhaja (1916 ota mukodik, de nem ilyen puccos hely, hanem egy egyszeru kis kajalda asztalokkal, padokkal). Igy keszul a csapati: a csavo a langok koze dobigalja a kis lapos kenyerfelet, par masodperc alatt megsul, egy bottal kikapja, es repul a vendeg tanyerjara

Ugyanannak a vendeglonek a konyhaja, nem tudtam rajonni, hogy mi a lotyi a kis talacskakban, probaltam megkerdezni a sracot, mondta is, de egyreszt nem ertettem, masreszt nem jegyeztem meg a nevet

Az ustben rotyogo cucc lencse-keverek, es 12 oran at fozik - nagyon kremes es finom, kicsit bizarr az ust meg az hogy 12 orat fozik, de legalabb a nem belevalo dolgok kihalnak belole ennyi fozes utan

Az elobbi konyhabol ezt a finomsag-talat ettuk, en talalomra rendeltem, es ez lett belole. Amugy Indiaban az a szokas, hogy mindenki beleeszik mindenkinek a tanyerjaba - kerdezes nelkul. Eloszor WTFnak tunt, de mostanra megszoktam, es probalok nem foglalkozni a dolog higieniai oldalaval.

Furdozo ferfiak a templom elott - testi es lelki megtisztulas

A paicon mindenhol gyonyoru ekszereket lehet talalni, mielott hazamegyek ra is szanom magam es veszek egy szett ehhez hasonlo szepseget

A ficko aki a hatan (fejen) cipeli az uzletet: megy es ahol jonak latja megall, es arulni kezdi a gole gappat

Kedves bacsi, aki megtanitotta hogy kell leuljek a templom elott, ha fotozkodni akarok vagy ha imadkozni akarok - mert nem mindegy am az sem, hogy hogy ulok es hogy tartom a labam

Gole gappa es mosolygo arusok minden mennyisegben

A piacon anyagok es kelmek ameddig a szem ellat, a teljesen egyszerutol a rendkivul giccsesig minden

Kiegeszites

Elfelejtettem meg ket dolgot.

Az egyik, hogy leesett az egyik kormom az egyik labujjamrol. Fogalmam sincs hogy tortent, egyszer csak azt vettem eszre, hogy az egesz korom fityeg, es egy icipici darab tartja. Ijedtemben leragasztottam, mert bele sem mertem gondolni hogy mi lehet alatta, de aztan egyszer raszantam magam, konyekig befertotlenitettem a kezem, es megoperaltam magam (levagtam a darab kormot). Az operacio komplokaciomentes volt, de a biztonsag kedveert ujra leragasztottam, mert nem birom nezni az ujjacskamat korom nelkul. Kozben valami uj koromfele burok lett ala, semmi ver, semmi egyeb szornyuseg, ugyhogy azt hiszem ezt az akadalyt is vettem.

A masik eset az eskuvo elott tortent, talpig pandzsabi ruciba oltozve szaguldottunk a motorral a helyszinre, amikor hirtelen elcsattantunk az ut szelen. Most sem tudom mi tortent, ugy nezett ki, mintha meg akarnank allni, aztan egyszercsak puff mar doltunk is. Annyi szerencse volt, hogy a ruci miatt feloldalasan ultem, ezert amikor eldoltunk akkor ugrottam egy nagyot (magas sarku cipoben), estem egy kicsit, de messze landoltam a motortol, ezert igazabol semmi bajom nem lett. Talpra alltam, leporoltam magam, es mentunk tovabb. Kicsit olyan remalomszeru volt a dolog, de mivel tegnapra lett egy nagy zold folt a labamra, ezert aztan megiscsak valosag kellett legyen.

Hat ennyi a kiegeszites, lassan tele leszek utesekkel meg horzsolasokkal, kicsit olyan mint gyerekkoromban amikor Adonyban sokat maszkaltam es mindig odacsaptam magam valahova.

Nem vagyok mar en sem kivetel

Ujabb merfoldkohoz erkezett az eletem.

Nem mondom, hogy teljesen varatlanul ert, mert a dolgok ugy tortentek egymas utan, hogy tudtam, elobb utobb eljutok ide is. Csak nem gondoltam hogy pont most, es nem gondoltam hogy ekkora elemi erovel fog magaval ragadni a dolog.

A Vasarnapi kirandulason (amirol majd este irok bejegyzest meg teszek kepeket) belevetettem magam az indiai forgatagba, hagytam magam sodorni az esemenyekkel, egyik szoszt a masik utan kostolgattam, nem torodve a kovetkezmennyel, es emiatt most nagyon faj a szivem. Vagy inkabb a hasam. De talan mindketto.

Tegnap reggel kezdodott, es ugy kellett vegiguljek egy ot oras meetinget a nagyfonokkel, aki Delhibol jott el hozzank, hogy vegig kellett koncentraljak, nehogy elengedjem magam, es ok olyasmit lassanak/tapasztaljanak, amihez hasonlot meg (szerintem) nem lattak.

Mar probaltam a Smectat, Immodiumot, valami indiai port, a Vilmos Kortet, a Bacardit (ez hulye otlet volt), de minden nagyon hamar tavozott, igy vagy ugy.

Mivel szerencsesen megeltem a ma reggelt, ezert arra tippelek, hogy mulando a dolog, pedig tegnap meg ugy nezett ki, hogy belulrol is megnezem a sarki klinikat (kicsit ugy nez ki mint egy istallo, sotet van bent, soha nem latok senkit kijonni onnan, ugyhogy arra tippelek, hogy vagy van egy hatso kijarat, vagy nagyon felrekezelik az embereket. Ezert is fordultam inkabb az oltokozpontos orvos tanacsara Mr. Alkoholhoz, a fel deci Vilmoskortet szinte sirva ittam meg olyan rossz volt (nem szeretem a palinkat...), aztan el kellett menjek egy bucsubuliba, ahol a sokkal finomabb, kevesbe hatasos Bacardival is probalkoztam ugye, de annak az lett a kovetkezmenye, hogy a Vilmoskorte megsertodott es visszajott.

No de a ma reggel nagyjabol siman indult, kicsit gyengen erzem magam, ugyhogy ma banankura lesz teriteken, remelem a dieta meghozza majd a gyumolcset :-)

Az esküvő

Na nem az enyém (pedig az is lehetne, már házassági ajánlatot is kaptam, de erről majd később), de mindenesetre óriási buli volt. Indiai esküvők nagyon emlékezetesek, de nagyon zűrzavarosak is, ezért a bejegyzés is kicsit összevissza lesz.

Vegyük sorra a fényképeket.

Az alábbi dolog bekerült a top 3 "legfurcsább dolog amit valaha ettem" című tételek közé. Amint az ábra mutatja, egy falevelet megkennek valamivel, bele dobálnak sok kicsi tálkából sok beazonosíthatalan, cukorkáknak kinéző cuccot, színesek és mindenféle alakúak, majd a fickó feltekeri, és a szádba teszi. Azt nem tudom pontosan, hogy miért ő teszi a szádba, de jobb is ha nem tudom.



Ez a kép a hatalmas pink szaloncukrot ábrázolja, tudniillik hagyományos pándzsábi ruciba öltöztettek, és abba mentem az esküvőre. Azt hiszem sokat nem kell hozzáfűzzek..



A kaja svédasztalosan volt megoldva, elképesztő mennyiség és változatosság, kínai, indiai, pándzsábi, olasz (!), gyümölcsök, italok, desszertek. Próbáltam mindent végigkóstolni, de egyrészt túl sokféle volt, másrészt volt ami olyan csípős volt, hogy egy falatnál többet nem tudtam a számba tenni. Az ízek kimondottan finomak voltak, sőt, egyik másik kifejezetten a kedvencemmé vált, ilyen például a dáhl (erről részleteket még nem tudok).
A biztonság kedvéért legurítottam egy whiskeyt is a sok kaja után, az oltóközpontos orvos tanácsára.



Vadidegen kisgyerek, gőzöm sincs hogy került oda, egyszer csak kézenfogva táncolt velem, és nagyon élvezte, úgyhogy lefotóztak. Cuki.





Az esküvői ceremónia részeként az ifjú pár egy művirág-füzért tesz egymás nyakába, ez olyasmi, mint nálunk a gyűrű - gondolom. Szinte az egyetlen alkalom amikor mosolyogni láttam a menyasszonyt, mi arra tippelünk, hogy a kedves szülők intézték az esküvőt, nem a pár ötlete volt a frigy, és így a menyecske nincs nagyon elragadtatva.




A menyasszony annyira díszes volt, hogy alig lehetett megkülönböztetni a kilátszó testrészeit a ruhájától. Azt hiszem ilyenkor az egész testét megfestik hennával, de mi azt ugye nem láttuk, csak a kezét, az viszont tényleg szépen meg volt festve.






Egy a sok stand közül: gyümölcsök. Mindenféle, a dinnyétől a banánon át az ananászig, de valahogy a gyümölcsök háttérbe kerültek a többi finomság mellett.




Az ara. Nagyon szép díszítés, kicsit szomorúnak tűnik, kicsit unott arcot vág, de nem a fotós hibája, szinte végig ilyen arcot vágott...




Az esküvői helyszín bejárati ajtaja. Elárulja az esküvő méretét: hatalmas. Otthoni viszonylatban legalábbis, mert itteni viszonylatban átlagos.





Intimnek számító pillanat, amikor felteszik egymás nyakába a művirág-füzért.




Megérkezik a vúlegény, nagy körbetáncolással meg hejehujával várják, a csajok körülötte viszony mind a rokonai. A vőlegény lovon érkezett, zenekar kíséri, banzáj meg minden. A menyasszony meg később jön, nagy csendben bekísérik, aztán indulhat a ceremónia. Érdekes módon mindenki a vőlegénnyel ráz kezet, a menyasszonynak valahogy nem gratulálnak.