Helyzetjelentés az út háromnegyedéről, avagy kézzel mos a magyar Indiában

Hat napja volt három hónapja hogy megérlkeztem Indiába, és az a tény, hogy elfelejtkeztem erről a jeles dátumról sokat elárul arról, hogy mennyire megszoktam, sőt megszerettem itt lenni. Még az olyan bolondságokat is megszoktam, hogy az emberek tényleg nem papírral törlik a feneküket hanem kézzel (ezt most értettem meg igazán igazán igazán), de azért van még ami előtt még mindig értetlenül állok.

Lássunk egy rövid összefoglalót arról, hogy hányadán állnak a dolgok.

Időjárás: Este és kora reggel hűvös van (hip-hip-hurrá), napközben még mindig elég meleg, de a monszunnak vége, nem zuhog napokon át, és a levegő sem párás. Nagyjából az otthoni szeptember eleji időjárásnak felel meg, kivéve amikor süt a nap, akkor inkább augusztusinak tűnik.

Kaja: Még mindig csodálatos! A gyümölcsök érettek, édesek, ízletesek, minden nap sor kerül valamilyen gyümölcsre, banánra (még mindig), papayára, kókuszra, ananászra, és szinte minden nap iszom friss gyümölcslevet az utcáscsávóktól. Az új kedvenc a tibeti kaja, momó, mothup, thenthuk, nyami!

Lakás: A második költözés óta stabil, meleg víz nincs de legalább víz van, internet nem mindig van, de legalább áram van legtöbbször. Egyszer fordult elő hogy Péntek este nem volt áram és készültünk kirándulni, ezért a telefonom fényénél kezdtem összecsomagolni. Szerencsére a végére megjött az áram, ezért gyorsan le tudtam csekkolni hogy mit is csomagoltam. A fürdés vödörből megy (igen, megszoktam), és ha meleg vizet akarunk, akkor melegítünk a vízforralóban (kb 1 liter víz). Igazából ennek örülök, legalább 1. nem kell félórákat várni a fürdő előtt reggelente, mert a fél vödör vízzel hamar végez az ember 2. nem pocsékolunk el rengeteg vizet, így egy icipicit teszünk a környezetért (sajnos nem tudatosan, de akkor is...)

Az egészséggel szerencsére nincs gond, alábhagyott mindenféle hasmenés és hányás, és - nem akarok én túl részletesen belemenni a témába - de a mellékhelyiségben intézendő dolgok teljesen olyan kerékvágásban vannak, mint mielőtt idejöttem. Volt egy kis megfázás múlt héten, taknyolás meg köhögés, de enyhe volt és hamar elmúlt. A legnagyobb sebesülés az a múltkori templomos lábujjszétcsúszás, azon kívül az összes végtagom még a testemhez van csatlakozva, úgyhogy ez is simán alakul.

Depressziónak híre sincs, talán egy kis szomorúság hogy Decemberben itt hagyom Indiát. Furcsa módon alakultak bennem az otthonnal kapcsolatos érzések, talán soha még annyira nem vágytam haza mint most, ugyanakkor még egyik idegen országban sem éreztem magam ilyen jól ahol eddig laktam. Szóval elég ellentétes a szituáció.

Az egyik legjelentősebb életstílusbeli változást a tegnapelőtti esküvő hozta, ugyanis egy rövid ruhában és magas sarkú cipőben mentem - meg is bámultak érte, de nem szóltak meg nyilvánosan (igaz, a ruha nem volt őrülten rövid, éppen térd fölöttig ért).

A visznyunk az AIESECel ha lehet még egy fokkal lennebb süllyedt a kapcsolatunk, az internet, az eldugult budik, a sok költözés, a sok igéret és kevés bizonyíték, a sok blöffölés miatt. Ennek az egész hercehurcának köszönhetően azonban sikerült megértenem sokmindent a kultúrák közötti különbözőségekről, toleranciáról, elfogadásról, dühről, türelemről (ebből változatlanul nem bővelkedem). Igaz jó párszor hülyét kellett csináljak magamból, és néhány határt át is léptem mire megtanultam, hogy hol van a határ, de ilyen a tanulópénz, ugye?

Én változatlanul hiszek az AIESEC értékeiben, a béke elterjesztésében és az emberi képességek maximális kapacitásának a beteljesítésében, de abban is biztos vagyok, hogy például az itteni helyi bizottság előtt hosszú út áll a fejlődésben, feltéve hogy nem fogják hagyni hogy a mennyiség örökre a minőség rovására menjen.

A munka - amiről soha szinte egy szót sem írtam, szándékosan - továbbra is élvezetes, szerencsére még mindig vannak kihívások, sőt, Indiában minden nap kihívás, például nem infarktust kapni attól amilyen lazán itt a dolgokat veszik, hanem egy kicsit tanulni a lazaságból, és egy kicsit elültetni a tervezés koncepcióiból.Még három hét munka itt, nem tűnik túl rövidnek, főleg annak tükrében hogy itt tényleg minden last minute dől el, szóval ezalatt a három hét alatt még sokminden történhet.

A tisztálkodás, mint már említettem, otthon a vödör módszerrel történik, a munkahelyemen viszont van meleg víz és zuhanyzó, ezért nekem vegyes élményekben van részem (ezért sokan irigyelnek). Viszont mosni nekem is ugyanúgy kézzel kell, amit kifejezetten ki nem állhatok, reggel hatkor kelni, negyven percig suvickolni, öblögetni, teregetni, brrr. A reggeli mosás felér egy reggeli tornával, mondjuk ez pozitivum. Miért nem este mosok? Azért, mert éjjel hűvös van, nem szárad meg, és ha sokat áll a ruha vizesen, megbüdösödik (ezt egy adag gondosan kimosott, kiterített, majd újramosott ruha árán tanultam meg).

Hát így alakult az életem eddig.