Augusztustól Decemberig Indiában: Hindu templom és véres lábujjak

A legnagyobb hindu templom amiben eddig jártam, ha jól számolom tíz emeletes, minden emeleten rengeteg kis szoba, minden szobában isten szobrok, imádkozni lehet hozzájuk, adományozni nekik, vagy csak megkongatni a harangot és továbbmenni. A templom a Gangesz partján fekszik, lélegzetelállító látvánnyal a folyóra és a völgyre:

A templomba csak mezítláb szabad bemenni, és ezt mindig tiszteletben tartom, ezúttal azonban kicsit ráfáztam a dologra, valamibe beleléphettem vagy nem tudom, de mire felértünk a legfelső emeletre, ömlött a vér az egyik lábujjamból. Az itt töltött idő alatt megtanultam nem túlreagálni az ehhez hasonló helyzeteket, még egyet meditáltam Shiva előtt, kongattam pár harangot, készítettem pár sztárfotót, majd szépen lebicegtem az utcára, vettem egy üveg vizet, és addig mostam a lábujjaimat, amíg meg nem találtam a vérző darabot. Azt egy kis extra vízzel kimostam, vettem egy ragtapaszt és leragasztottam, és az élet ment tovább.

Azt csak remélni mertem, hogy semmiféle fertőzést nem szedtem össze, illetve hogy semmilyen üvegdarab nincs a sebben, de mivel jobban bízom a saját orvosi képességeimben mint abban, hogy hányszor fertőtlenítik az eszközöket az indiai mini-klinikákon - ezért inkább bízom a karmában.

A templomban nagyon sok kedves öreg néni megbámult minket, mi is megbámultuk őket, és ezzel akkor a helyzet egy-egy volt. Aztán én készítettem pár fotót, és ezzel a hangsúly kicsit megborult, de az egyik néni maga kérte hogy örökítsem már meg a pillanatot, úgyhogy az univerzum az én szemszögembők mégiscsak nagyjából egyensúlyban van.

A fejemben még most is tisztán fel tudom idézni a hangulatát a helynek, de sem a képek sem a szavaim nem adják vissza igazán amit ott tapasztaltam. Spirituális volt az egész séta az emeleteken felfelé, de semmi erőltetett nem volt benne, az egész nagyon természetes volt, ahogy a nénik sétáltak és tapsoltak és motyogtak és kongatták a harangokat.