Költözés

Hat hete szenvedegy egy egyszobás lyukban, és hat hete minden nap azzal a reménnyel fekszem le aludni, hogy hátha holnap megoldódik a kérdés. Hát, tegnap este azzal a reménnyel feküdtem le, hogy remélem jó döntést hoztam, amikor elköltöztem az egérlyukamból. Az új ház 15-20 perc gyaloglásra van az előzőtől, ami elsőre nem tűnik soknak, de reggelente sokat számít az extra 20 perc alvás, különösen egy olyan este után, mint a tegnapi.

Tudniillik az új házban 17en (tizenheten!) lakunk, és még várunk egy vagy két személyt. Két emelet a miénk, mi az alsó emeleten lakunk. A ház nagyon nemzetközi beütésű, a szobatársam újzélandi, a másik szobában lakik egy brazil, egy litván, még egy magyar (szia Vera :-)), még egy újzélandi, egy cseh fiú, egy kanadai fiú és egy orosz csávó. Az emeleten hasonló a reprezentáció, de ott vannak lengyelek, németek és mexikóiak is pluszban.

A szobánk nagyon szép, igaz, egyelőre egy francia ágy van csak, amin Lauraval osztozunk, de hát a kezdet kezdetén is osztoztam egy másik lánnyal egy franciaágyon, úgyhogy edzett vagyok. Ha összeírnám, hogy hány emberrel osztottam meg az ágyamat mióta itt vagyok, az eredmény engem is meglepne (ahányszor kizáródtunk a régi házból, kirándulások alatt, meg ugye a legelején alapállásból ketten laktunk egy ágyban Beataval).

Egyelőre nem vagyok meggyőződve arról, hogy bármit is megoldottam ezzel a költözés dologgal, mert konyhánk ugye van, de a munkahelyre való eljutás nem olyan egyszerű: 10 perc séta, egy riksa, 5 perc séta, még egy riksa, még 10 perc séta. De legalább az önérzetem helyreállt, hisz hetek óta harcolok azért, hogy kapjunk egy új házat. Fényképek hamarosan!