Még soha nem hagyott cserben, akárhányszor hozzá fordultam, mindig vigasztalást és enyhülést találtam. Mindig ugyanolyan jó hozzám, mindig ugyanolyan jó másokhoz is.
Parantha egész nap a piacon van, vár rám, készül, és amikor megérkezem, melegen és frissen köszönt, és én egy kedves harapással viszonzom a fogadtatást.
Az első harapás olyan mint a lavina, elindítja a reakciót, leállni nem lehet.
Parantha kívül és belül egyaránt gyönyörű, kivülről kicsit zárkózottnak tűnik, de ha megnyílik valaki előtt, akkor nincs több titok, szégyenlősködés, rejtegetnivaló. Miután megnyílik az ember előtt, felszínre jön az isteni krumpli-hagyma keverék ami első pillantásra láthatatlan, első ízlelésre pedig ellenállhatatlan.
Parantha. Ő a legjobb barátom Indiában!
Az, hogy Parantha hogyan készül el, nem illik a kapcsolatunk magasztos voltához (piac, nuku mosogatás, zéró higiénia), de azért mégiscsak illusztrálom, mert ugye így teljes a világ. A képen ugyan fogóval nyúl utána a csávó, de előtte is utána is összetapizza kézzel, de általában megpróbálok nem odanézni, hanem arra koncentrálni, hogy milyen nagyon jóban voltunk eddig Paranthaval, ezután nem fog csalódást (vagy hasmenést) okozni.
Miután a csávó elkészíti a cuccot, rácsapja egy alig használt tányérra, mellépöccent egy adag vajat, majd ugyanazzal a lendülettel az egyszemélyben-szakács-pincér kihozza az asztalhoz, és söröskorsó módjára lecuppantja elém az asztalra, hogy akkor itt van né, egyé há.
Arról meg nem is beszélek, hogy hány kalória van az olajban sütött lisztes-krumplis, vajjal vastagon megkent haverban - ki tud erre gondolni amikor közeledik a következő találkozás...?
No comments:
Post a Comment