Azt figyeltem meg, hogy az emberek errefelé minden lehetségeset a fejükön cipelnek, a krumplitól elkezdve a téglán át a gyerekeikig mindent. Csodálom ahogy tartani és egyensúlyozni tudják a több kilós terheket, úgy, hogy gyakran mindkét kezükben cipelnek valamit. A lelkük viszont gyakran könnyű, és ha leteszik a terhet a fejükről, akkor a hiányosságok ellenére is boldogok, kiegyensúlyozottak, békében vannak a világgal.
Mi európaiak meg a lelkünkben cipeljük a hülye terheinket, a magunkról alkotott képet, a sok sztereotípiát, a társadalomnak való megfelelést, ülünk a puccos házainkban, drága autóinkban, próbálunk lehetetlen képekre hasonlítani, és nem tudjuk letenni azt ami nyomaszt minket.
Én is érzem hogy ez így elég giccsesen hangzik, de ez jutott eszembe látva az embereket, és bármennyire klisé is, nem nagyon tudom ennél jobban leírni amit gondolok a témáról. Akinek nem tetszik, az lapozzon...
3 comments:
En ertem hogy mit szeretnel itt elmondani, es sztem nem giccses. Jo neked, hogy olyan tarsadalamban vagy (nehany honapig), ahol az emberek mosolyogva cipelik a terheiket.
jó lenne ám megtanulni ezt mielőtt hazamegyek...
hat nem tudom, hogy meg lehet-e... Itt masok az elvarasok, hulyenek is neznek, ha mosolyogsz, mikozben lekesed a buszod pl.. Egy probat azert meger! Sok sikert hozza! Es elvezd ezt addig, amig kint vagy! :)
Post a Comment