Banán

Felvettem a top5 kedvenc szavam közé: ha nem lenne, éhenhalnék (nyilván átvitt értelemben, a hatossal kezdődő kilóim száma megakadályozná az éhenhalást legalább két-három hónapig). Na de komolyra fordítva a szót, a banán igazán jó szolgálatot tesz nekem, hiszen eláll hűtő nélkül, olcsó, minden útszélén lehet kapni (tudom hogy poros meg satöbbi, de úgyis csak a belsejét eszem meg, és utána kezet is mosok, úgyhogy no para), és sokkal finomabb mint otthon. Általában munkába menet szoktam venni, vagy munkából jövet, mert tényleg minden útszélen lehet kapni, bár nem tudom hogy a kétesebb külsejű egyedek honnan szerzik a banánt, és nem is akarok ezen gondolkodni.

Ma reggel még alkudozni is tudtam, a magam módján, úgy, hogy az eladó egy szót sem beszél angolul, én meg egy szót sem beszélek hindiül (gondolom ez utóbbin senki nem botránkozik meg). A technika az, hogy egyszer múlt héten elvitt az egyik helyi fickó vásárolni, segített alkudni, és kiderült, hogy 12 banán 30 rúpiáért az aktuális alacsony árfolyam. Ezután nincs más dolgom, mint kiszámolni pontosan a pénzt, odamenni, leszámolni 12 banánt (vagy 6ot, vagy 18at), és meglobogtatni a megfelelő pénzösszeget, esetleg egy kicsivel kevesebbet. Erre ő nemet mond, én meg akaratoskodom, míg a végén a) beleegyezik abba, amit adni akarok b) 5 rúpiával többet ajánlok, és beleegyezik abba. Adom a pénzt, viszem a banánt, és mindenki boldog.

Bár ezt a boldogságot néha beárnyékolja az a gondolat, hogy a banánárus ebből a pénzből eteti a tíztagú családját, én meg alkudozom, de azt hiszem nem azzal oldanám meg a problémáját, ha kétszer annyit fizetnék a banánért. Vagy igen? Ebben a kérdésben nem tudok dűlőre jutni önmagammal.