Biznisz míting, Mojito, Taj, Honda Civic

Nos, az üzleti megbeszélés fogalma az indiaiaknál – sok más fogalomhoz hasonlóan – nagyon lazán értendő. Én, tollal-papírral felszerelkezve, ötletekkel és javaslatokkal készültem a meetingre, míg a kedves (leendő) üzlettárs nagyon lazán semmivel sem készült. Ellenben a megbeszélés helyszínéül egy kiváló hotelt, az ötcsillagos (!!) Taj Hotel nevű helyet választotta, ahol egy üdítő annyiba kerül, mint amennyit egy héten szoktam költeni kajára.

No de ha már eljutottam a híres Taj Hotelbe, akkor gondoltam itt a következő mérföldkő indiai tartózkodásom során, hát rendeltem egy mojitót. Hideg volt, finom, jégkásás, mentolos, nem túl édes, egyszerűen maga az álom. A mojitó elfogyasztása után máris könnyebben haladt a megbeszélés, mondjuk a tényleges üzletről egyetlen szó esett, és az is csak véletlenszerűen hangzott el, de később megtudtam, egyrészt ez annak tudható be, hogy európai vagyok és a kedves vendéget nem illik nagyon lefárasztani az első meeting alkalmával, másrészt meg a tag kiváncsi volt a hátteremre, hogy honnan jövök, mit gondolok Indiáról, mik a terveim, stb.

Érdekes, hogy akárhol találkozom akárkivel, az első három kérdés között mindig szerepel az a kérdés, hogy mégis mit gondolok Indiáról? Nehéz erre válaszolni, mert annyi minden történt itt velem, jó és rossz egyaránt, hogy két mondatban nem lehet elmondani, mit is gondolok Indiáról. Legtöbbször valami olyasmit makogok, hogy nagyon meleg van meg hogy nagyon kedvesek az emberek, mindkettőt sziklaszilárdan tapasztalom minden nap, és még hozzá szoktam tenni, hogy finomak a kaják, de erről mindenkinek az jut eszébe, hogy talán éhes vagyok, és kajával kínálnak (amit néha kifejezetten jó elfogadni).

Na de vissz a megbeszéléshez. Ugye, mint említettem, semmit nem beszéltünk meg, ellenben kaptam egy exkluzív ötcsillagos hotel túrát, amely során abban a kiváltságban részesültem, hogy megnézhettem a tetőtéri úszómedencét, egy deluxe szobát, a szupercuccos üldögélő helyiséget, meg a legelegánsabb kínai vendéglőt amit valaha láttam. Lenyűgöző pompa, mindenhol nyitják az ajtót az ember előtt, mindenki kedves és udvarias. Egyrészt, látszik rajtam hogy külföldi vagyok, másrészt az üzletfelünk minden adandó alkalommal elmondja, hogy a hölgy Magyarországról jött, és ilyenkor megnyílnak előttünk az amúgy sem igazán zárt kapuk.

A tetőtéri medence elképesztően hangulatos és szép és hűs a vize és gyönyörű, egy az egyben, sajnos fotózni sehol nem lehetett, biztonsági okokból. A szoba nagyon hasonlít ahhoz, amiben Las Vegasban laktunk, de ugye ez most így nem sokat mond. Szóval hatalmas francia ágy, földtől plafonig ablak, plazma tv, a világ legpuhább szőnyege, luxus a javából. Ez a szoba egy éjszakára 15000 rúpia, vagyis majdnem annyi, mint egy havi fizetésem.

Amúgy a hotel halljában van egy csomó bolt, és a bizniszpartner bevitt egy-két boltba szárikat nézni, és találtam is egyet, ami annyira szép volt, hogy leírni sem nagyon tudom. Zöld-lila, selymes, vékony, apró gyöngyökkel díszítve, pont elég díszes, még jóval a giccsesen innen, egyszóval lélegzetelállító. Fel is próbálhattam, de sajnos nem szabadott lefotózni, szintén biztonsági okok miatt. Az ára nagyjából másfélhavi fizetésemnek felel meg, de az élményt nem lehet pénzzel kifejezni: lélgzetelállítóan szép volt az a szári! Sajnos a lelkem nem hagyja, hogy ennyi pénzt kiadjak egy száriért (nem mintha egyelőre lenne miből...), de mindenképpen valami hasonlót szeretnék majd venni mielőtt hazamegyek.

Az ilyen élménydús és főleg termékeny találkozó után elindultunk haza, és itt volt a második elképesztő autós élményem Indiában: egy nagyon csinos, meggyszínű Honda Civic, légkondi meg olyan zeneberendezés, mintha legalábbis egy diszkó meg egy szabadtéri koncert összefogtak volna a hangzás érdekében. Felajánlották hogy vezessek, ha akarok, naná hogy akartam, de aztán eszembe jutott a mojito, és sajnos nemet kellett mondjak, pedig nagyon szívesen kipróbáltam volna hogy mit tud egy ilyen autó. Összességében nagyon jó este volt, most megismerhettem India igazán gazdag arcát is, bár azt hiszem még ezt is lehet überelni.

A találkozó után az üzletfél elvitt a házukhoz (mármint a szülei házához, vendégség-féleségbe – ez itt nagyon gyakori, hogy a külföldieket csak úgy hazaviszik vendégségbe) és megmutatták a házukat. Én még ilyet életembe nem láttam. 3 nappali-féleség volt, kandallóval (az év 12 hónapjából max. 1-2 hónapban lehet egyáltalán elviselni ha megy a kandalló, de azért van), 5 hálószóba, mindegyikhez külün fürdőszoba, ebédlő, óriási konyha, kis udvar, kert, tető, minden. Természetesen, jó indiai szokás szerint felajánlották hogy lakjunk náluk, mert nagyon örülnének neki, és igaz hogy eddig minden ilyen ajánlatra udvariasan nemet mondtunk, most elgondolkodtunk a szobatársammal, mert – nyilván egyedül nem költöznék, de a hölgy is azt mondta, menjünk nyugodtan ketten – végre lenne konyha, hűtő, ivóvíz. De ezen még gondolkodunk, egyelőre csak terv szintjén van a dolog.

Egy Péntek estéhez képest nagyon is jól telt, összességében nagyon elégedett vagyok, és ahhoz képest hogy valami uncsi táblázatnézegetős és filózós megbeszélésre számítottam, igazán kellemeset csalódtam, sőt, nagyon örülök hogy igent mondtam a meghívásra.