Minden napomon itt próbálom magam a fentiekre emlékeztetni, több kevesebb sikerrel. Sokat sokat van még mit tanuljak a dologból, és bevallom, az itt töltött első pár napban mintha teljesen kitörlődött volna ez a gondolat a fejemből, képtelen voltam normálisan, rugalmasan kezelni a helyzeteket, és jót kihozni a rossz dolgokból, emiatt aztán sokat bosszankodtam. Azt hiszem, ma fordulóponthoz érkeztem, valahogy már nem stresszelek annyit azon, hogy vajon lesz-e busz, riksa, eső, stb. Valahogy újra kezdenek látszani a régi, erős énem vonásai, valahogy a mai nap másképp telt, mint a többi.
Hogy mi hozta el a fordulópontot? Vicces lesz...
Minden nap ebédszünetben tornázom, súlyzózom, futok, vagy kickboxolok fél órát, nagyon jót tesz a közérzetemnek, nem fáj a hátam, felfrissülök, és nem utolsó sorban kondícióban tartom magam. A mai edzés közben éppen a gyerekkori tornás múltam elemeit próbáltam felidézni amikor egyik edző benézett a terembe, hogy minden oké-e. Nagyon meglepődött, mert nem tudta, hogy évekig tornáztam és hogy tudok ilyesmit, de nem mondott semmit.
Edzés után visszamentem dolgozni, és elkezdtünk beszélgetni, és mondott valamit, ami elindított bennem valami mást, és azóta is ez cseng a fülemben. Azt mondta, hogy mi európaiak sokmindent nem értünk meg a keleti kultúrából, és hogy az egyik ilyen dolog az a test és lélek kapcsolata. Szerinte - meg gondolom sok más keleti ember szerint - a lélek és test előbb utóbb követik egymást, így hát az az ember, akinek a lelke megbetegszik, fizikai tüneteket is produkálhat, és fizikailag is megbetegedhet, míg az az ember aki lélekben erős kihat a saját - esetleg beteges - testére, és meggyógyíthatja azt.
Velem kapcsolatban ezt úgy magyarázta, hogy - a latinok után szabadon - flexibilis testben flexibilis lélek. Vagyis hogy összefügg az, hogy mennyire tartom magam fitten és rugalmasan, azzal, hogy mentálisan mennyire tudok rugalmas lenni. És ha az egyik megvan, a másik is jönni fog magától. Vagyis, edzzem a testemet hogy újra rugalmas legyen, és másképp fogok tudni tekinteni a dolgokra, amik velem történnek.
Úgyhogy megvan az elhatározás, minden nap fogok edzeni, hogy fizikailag rendben legyek, és hátha így könnyebben veszem majd az akadályokat. Tudom hogy sokan azt gondolhatják, túlzok, de a mai edzésnek már szinte érzem is a hatását, már másképp tekintek arra, hogy egy hét ittlakás után még mindig egy kulcsunk van és ha este későn jövünk haza, akkor át kell mászni a kerítésen :-)
Végül a pillanat megörökítése végett és hogy legyen ami motivál a rugalmasságom visszanyerése érdekében:
6 comments:
nagyon helyes és jó meglátás. ne foglalkozz sokat azokkal a dolgokkal, amik nyomasztanak és bántanak, inkább figyelj az új lehetőségekre. néha pont ilyenkor megyünk el olyan dolgok mellett, ami hatalmas változást hozhat az életünkbe. örülök, hogy pozitívabban állsz hozzá az indiai...meg amúgy is..az élethez :)
puszi, rengeteg ölelés
Eszembe jutott amikor alig 13 evesen a baratnomek vendegszobajaban, ami mellesleg uvegasztallal, vazakkal es uvegablaku szebrenyekkel volt telezsufolva, megtanultam ciganykereket "vetni". Szerencsenkre kar-teves nelkul :D
hú, én ezt sose tudtam :)
Ma délután összesen 5-ször (!) sírtam el magam, hogy ezt- csak ezt az egy feladatot nem tudom megcsinálni. Utálom, nem akarom!!! És most elolvastam a bejegyzésed, és megszégyeltem magam. Lenyűgöző az erőd, és az is amire onnan képes vagy: motiválni egy légkondiban csücsülő, elkényeztetett európait, hogy ne adja fel. A test és a lélek egyensúlya... erre sosem gondoltam. De köszönöm.
@amelie
Régen, otthon olyasmik miatt panaszkodtam, amikért itt összetenném a két kezem - ilyenek az európaiak, és nem tudom hogy alapjaiban változom-e meg, vagy ez átmeneti állapot amíg itt vagyok, de mindenesetre eddig már elég mély nyomot hagyott bennem az, amit itt tapasztaltam, ahhoz, hogy később, otthon, vagy bárhol máshol a világban emlékeztetni tudjon arra, hogy a szegénység, a nyomor, a szomorúság, a bosszúságok mind mind mind relatív dolgok. Végülis nem így van?
Szerencsés vagyok, vagy szerencsétlen? Attól függ.
Te otthon a légkondícionált irodában iszogatod a jeges teát és csevegsz kedves emberekkel (meg nyilván dolgozol, végzed a munkád, de most nem ezt akarom kiemelni); hozzád képest nyomorúságosak az otthoni körülményeim, mert nagyon meleg van, nem nagyon van privát szférám, és egyelőre elmenekülni sem tudok otthonról, mert olyan meleg van kint, hogy megsülnék.
Minden nap munkába jövet egy nagyon nagyon szegény falun visz át az utam, ahol a velem egykorú fiúk banánt és krumplit árulnak reggeltől estig a tűző napon, koszos és szakadt ruhában, tehénszarszaggal körülvéve, úgy, hogy a napi profitja nem éri el azt az összeget, amennyi pl. én otthon egy edébre elköltöttem. Na, hozzá képest elképesztő mázlista vagyok, hiszen rengeteg lehetőségem van, van ahol lakjak, mossak, stb.
@Tünde
Nem tudok nem foglalkozni a nyomasztó dolgokkal...Ez már csak ilyen, próbálok leszokni róla.
Post a Comment